Mofém
A Mofém csaptelep kiváló választás! A Mofém a csaptelepek tekintetében az egyik legjelentősebb gyártó és rengetegen kedvelik ezeket a termékeket Magyarországon is. Jelenleg számos változatot gyárt ez a vállalat, így többek között fellelhető a flexibilis bekötéssel gyártott mosdó csaptelep lánctartó-szemmel, de az álló mosogató-, vagy a kád csaptelep is könnyedén beszerezhető. Vannak olyanok is, amelyek kifejezetten gazdaságosan lettek kialakítva, ezáltal pedig spórolni lehet, a leeresztő szeleppel is kapható Junior ECO Mofrém csaptelep pedig éppen ilyen. Az ilyen típusú termékek gyártásakor és forgalmazásakor betartják a legszigorúbb nemzetközi követelményeket, sőt, felül is teljesítik ezeket. Ezen kartusok magas ellenálló képességgel rendelkeznek, számos kiváló funkciójuk van mint például a víztakarékosság. A Mofém csaptelepek minőségéről mindent elmond az, hogy a kartusok esetében, az európai normát 200.000 elforgatás képezi, míg a Mofém gyártmányoknál ez a szám 500.000. A felsőrészek esetében ugyanezek a számok igazak, így itt is 2,5-szer tartósabbak a Mofém által gyártott típusok. A kifolyócsövek gyártása miatt sem kell szégyenkeznie ennek a cégnek, hiszen 200.000 elforgatásra képesek a Mofém csaptelepek, míg az európai norma itt 80.000 elforgatás. A precizitásról és minőségről híres Mofém cég, már több mint száz éves tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, azonban ezek a termékek nemcsak minőségi szempontok miatt kedveltek, hanem a kiváló, elegáns formatervezés is rendkívül vonzó.

Mofém Junior Evo X Termosztátos zuhanyszett 25.202.28.00
raktáron bővebb info web ár:48.096 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyszett Mofém Junior Evo X termosztátos zuhanyszett (25.202.28.00) 1750 mm gégecsővel, 600 mm zuhanyrúddal és zuhanyfejjel. A termosztátos csaptelep főbb előnye a hideg csapteleptes és az integrált zuhanyváltó.
Mofém Mambo-5 Kádtöltő csaptelep zuhanyszettel 151-0021-00
raktáron bővebb info web ár:24.290 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Mambo-5 kádtöltő csaptelep zuhanyszettel. Mofém Basic kézizuhannyal és zuhanytartóval, 1500 mm gégecsővel. (151-0021-00)
Mofém Zenit Termosztátos zuhany csaptelep 84.201.28.00
rendelhető bővebb info web ár:32.546 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhany csaptelep Mofém Zenit termosztátos zuhany csaptelep 84.201.28.00. Hideg csapteleptest rendszerének köszönhetően biztonsággal használható. Szűrővel és visszaáramlásgátló szeleppel.
Mofém Flexum 1/2 BB Gáz gömbcsap 113-0065-10
raktáron bővebb info web ár:4.507 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Golyóscsap Mofém Flexum gömbcsap 1/2' BB gáz 113-0065-10 ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Junior Evo Zuhanyrendszer csapteleppel teleszkópos felszállócsővel fej- és kézizuhannyal 153-0048-00
raktáron bővebb info web ár:86.990 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyszett Mofém Junior Evo zuhanyrendszer csapteleppel teleszkópos felszállócsővel fej- és kézizuhannyal 153-0048-00 modern design és korszerű technológia.
Mofém Mambo-5 Mosdó csaptelep leeresztő szelep nélküli flexibilis bekötéssel 150-0076-00
raktáron bővebb info web ár:13.816 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosdó csaptelep Mofém Mambo-5 mosdó csaptelep leeresztő szelep nélküli flexibilis bekötéssel. A Mofém népszerű Mambo-5 egykaros csaptelep családja. (150-0076-00)
Mofém Treff Kádtöltő csaptelep zuhanyszettel 141-0013-30
raktáron bővebb info web ár:34.995 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Treff kádtöltő csaptelep Antica zuhanyszettel klasszikus formavilággal. (141-0013-30) Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Eurosztár Kádtöltő csaptelep zuhanyszettel 141-0094-00
raktáron bővebb info web ár:23.092 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Eurosztár kádtöltő csaptelep zuhanyszettel. Klasszikus két gombos kivitel, vízkőmentes perlatorral. (141-0094-00)
Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep flexibilis matt szürke 2591S280G5
raktáron bővebb info web ár:21.400 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep flexibilis matt szürke 2591S280G5. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém 1/2-3/8 Sarokszelep 163-0006-00
raktáron bővebb info web ár:1.284 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Sarokszelep Mofém sarokszelep 1/2"-3/8" 163-0006-00 méretben csaptelepek, WC-ék, vízvezetéki szerelvények vízvételi helybe való bekötésére szolgál.
Mofém AHA 3/4 KB gömbcsap 113-0026-00
raktáron bővebb info web ár:6.647 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Golyóscsap Mofém AHA gömbcsap 3/4' KB 113-0026-00 ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Eurosztár Mosdó csaptelep leeresztő szelep nélkül flexibilis bekötéssel 140-2198-00
raktáron bővebb info web ár:11.538 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosdó csaptelep Mofém Eurosztár mosdó csaptelep leeresztő szelep nélkül, flexibilis bekötéssel. Klasszikus két gombos vezérléssel, vízkőmentes perlatorral. (140-0198-00)
Mofém Eurosztár Fali mosogató csaptelep alsó kifolyócsővel 142-0148-00
raktáron bővebb info web ár:13.390 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Eurosztár fali mosogató csaptelep alsó kifolyócsővel. Klasszikus két gombos kivitel, vízkőmentes perlátorral. (142-0148-00)
Mofém 1/2-3/4-3/8 Kombinált sarokszelep 15.025.28.00
raktáron bővebb info web ár:4.674 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Sarokszelep Mofém 1/2-3/4-3/8 kombinált sarokszelep 15.025.28.00 mosógép vagy mosogatógép bekötése mellet egy 3/8 " csatlakozású vízvételi hely bekötésére is alkalmas.
Mofém Zenit Dual Control Zuhanyrendszer zuhany csapteleppel teleszkópos felszállócsővel 153-1901-03
raktáron bővebb info web ár:91.500 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyszett Mofém Zenit Dual Control zuhanyrendszer zuhany csapteleppel teleszkópos felszállócsővel 153-1901-03 a megújult Mofém Zenit család tagja.
Mofém Zenit Mosdó csaptelep leeresztő szelep nélküli 150-1951-00
raktáron bővebb info web ár:22.339 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosdó csaptelep Mofém Zenit mosdó csaptelep leeresztő szelep nélküli 150-1951-00 energiatakarékos perlátorral. Ellenőrzött és válogatott alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep J180 matt fekete 25915280N
raktáron bővebb info web ár:22.845 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep J180 matt fekete 25915280N. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Szelepfelsőrész 1/2 Classic, Eurosztár, Treff, Szolár Nova csaptelep családokhoz 273-0029-06
raktáron bővebb info web ár:3.005 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Csaptelep alkatrész, kiegészítő Mofém szelepfelsőrész 1/2 Classic, Eurosztár, Treff, Szolár Nova csaptelep családokhoz 273-0029-06 a Mofém csaptelepek megfelelő alkatrésze.
Mofém Basic Zuhanyrúd 275-0034-07
raktáron bővebb info web ár:7.866 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyszett Mofém Basic zuhanyrúd 275-0034-07 ideális zuhany kiegészítő minden Mofém zuhany és kádtöltő csaptelepekhez.
Mofém Mambo-5 Fali mosogató csaptelep felső kifolyócsővel 152-0034-00
raktáron bővebb info web ár:23.690 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Mambo-5 fali mosogató csaptelep felső kifolyócsővel. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál. (152-0034-00)
Mofém Junior Evo Fali mosogató csaptelep 152-0047-00
raktáron bővebb info web ár:26.390 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Junior Evo fali mosogató csaptelep 152-0047-00 népszerű Mofém Junior Evo csaptelepcsalád tagja. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Zenit Zuhanyrendszer teleszkópos felszállócsővel 153-1901-01
raktáron bővebb info web ár:77.490 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyszett Mofém Zenit zuhanyrendszer teleszkópos felszállócsővel 153-1901-01 Zenit zuhany csapteleppel komplett szett. Ellenőrzött és válogatott alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Pilar Kádtöltő csaptelep zuhanyszettel 30.122.28.0C3
raktáron bővebb info web ár:37.900 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Pilar Kádtöltő csaptelep zuhanyszettel 30.122.28.0C3, az új Mofém Pilar csaptelep családtagja. Ellenőrzött és válogatott alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Eurosztár Álló mosogató csaptelep 142-2152-00
raktáron bővebb info web ár:12.550 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Eurosztár álló mosogató csaptelep. Klasszikus két gombos kivitel, forgatható felső íves kifolyócsővel. (142-2152-00)
Mofém Mambo-5 Mosdó csaptelep forgatható 150 mm kifolyócsővel 150-0051-00
raktáron bővebb info web ár:21.141 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosdó csaptelep Mofém Mambo-5 mosdó csaptelep forgatható 150 mm-es kifolyócsöves változat a Mofém csaptelepcsalád közkedvelt családjából. (150-0051-00) Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Zenit Kádtöltő csaptelep zuhanyszett nélkül 151-1951-00
raktáron bővebb info web ár:26.407 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Zenit Kádtöltő csaptelep zuhanyszett nélkül 151-1951-00, ellenőrzött és válogatott alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Bridge Zuhany csaptelep zuhanyszett nélkül 153-1851-00
raktáron bővebb info web ár:16.677 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhany csaptelep Mofém Bridge zuhany csaptelep zuhanyszett nélkül 153-1851-00 zajcsökkentő elemmel. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Junior Evo Kád-mosdó (KMT) csaptelep zuhanyszettel 155-0050-00
raktáron bővebb info web ár:31.556 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Junior Evo kád-mosdó (KMT) csaptelep zuhanyszettel 155-0050-00 népszerű Mofém Junior Evo csaptelepcsalád tagja.
Mofém AHA 1/2 KB gömbcsap 113-0009-00
raktáron bővebb info web ár:4.325 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Golyóscsap Mofém AHA gömbcsap 1/2' KB 113-0009-00 ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Kifolyószelep 1/2 tömlővéggel közvetlen gyorscsatlakozással és légbeszívóval 162-0007-00
raktáron bővebb info web ár:7.536 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kifolyószelep Mofém kifolyószelep 1/2 tömlővéggel közvetlen gyorscsatlakozással és légbeszívóval 162-0007-00 kerti öntőzőrendszerekhez, kerti csapokhoz, kültéri vizesblokkokhoz.
Mofém Eurosztár Kád-mosdó (KMT) csaptelep zuhanyszett nélkül 145-2071-00
raktáron bővebb info web ár:21.717 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Eurosztár kád-mosdó (KMT) csaptelep zuhanyszett nélküli változat. Klasszikus két gombos kivitel, forgatható kifolyócsővel. (145-2071-00)
Mofém Eurosztár Kád-mosdó (KMT) csaptelep zuhanyszettel 145-2069-00
raktáron bővebb info web ár:22.990 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Eurosztár kád-mosdó (KMT) csaptelep Basic zuhanyszettel. Klasszikus két gombos kivitel, forgatható kifolyócsővel. (145-2069-00)
Mofém Multibox Falsík alatti csaptelep test egység 172-0001-00
raktáron bővebb info web ár:18.860 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Falba süllyesztett csaptelep Mofém Multibox falsík alatti csaptelep test egység 172-0001-00. Kiváló megoldás, ha falba épített csaptelepre van szüksége.
Mofém PRO Kádtöltő csaptelep zuhanyszett nélküli 151-1751-00
raktáron bővebb info web ár:25.900 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém PRO kádtöltő csaptelep zuhanyszett nélküli, egyszerű formatervezésű, A+ energiatakarékos, vízkőmentes perlatorral. (151-1751-00)
Mofém 35 mm Magas kartus javító készlet 273-0043-06
raktáron bővebb info web ár:6.198 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Csaptelep alkatrész, kiegészítő Mofém kartus javító készlet magas 35 mm 273-0043-06 a Mofém csaptelepek megfelelő alkatrésze. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Zenit Mosdó csaptelep mosdótálhoz leeresztő szelep nélküli 150-1951-01
raktáron bővebb info web ár:23.690 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosdó csaptelep Mofém Zenit mosdó csaptelep mosdótálhoz leeresztő szelep nélküli 150-1951-01 energiatakarékos perlátorral. Ellenőrzött és válogatott alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém AHA 1 BB gömbcsap 113-0034-00
raktáron bővebb info web ár:8.532 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Golyóscsap Mofém AHA gömbcsap 1' BB 113-0034-00 ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Evo Zuhanyfej 175-0001-00
raktáron bővebb info web ár:13.202 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyfej Mofém Evo zuhanyfej 175-0001-00. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Mambo-5 Álló mosogató csaptelep forgatható kifolyócsővel 652-0072-00
raktáron bővebb info web ár:23.642 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Mambo-5 álló mosogató csaptelep. 5 év garanciával, 225 mm forgatható kifolyócsővel. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál. (652-0072-00)
Mofém Bridge Álló mosogató csaptelep forgatható kifolyócsővel 152-1851-00
raktáron bővebb info web ár:23.900 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Bridge álló mosogató csaptelep forgatható kifolyócsővel 152-1851-00 energiatakarékos perlátorral.
Mofém Junior Evo Mosdó csaptelep leeresztőszelep nélkül 150-0057-00
raktáron bővebb info web ár:17.950 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosdó csaptelep Mofém Junior Evo mosdó csaptelep leeresztőszelep nélkül 150-0057-00 népszerű Mofém Junior Evo csaptelepcsalád tagja.
Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep J180 íves kifolyócsővel 152-0052-00
raktáron bővebb info web ár:22.192 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Junior EVO X álló mosogató csaptelep J180 íves kifolyócsővel 152-0052-00 Eco csaptelep. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep kihúzható matt fekete 25938280N
raktáron bővebb info web ár:42.794 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Junior EVO X Álló mosogató csaptelep kihúzható matt fekete 25938280N. Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém M24x1 Perlátor 'B' átfolyási értékkel 22,8-25,2 l/perc 273-0025-06
raktáron bővebb info web ár:1.383 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Csaptelep alkatrész, kiegészítő Mofém perlátor M24x1 "B" átfolyási értékkel 22,8-25,2 l/perc 273-0025-06 egy ideális energiatakarékos megoldás a Mofém és Teka meghatározott csaptelepeihez. A Mofém számos energiatakarékos perlátort biztosít a termékeihez alkatrészként.
Mofém Linear MLP-650 Klasik Zuhanyfolyóka
raktáron bővebb info web ár:40.900 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyfolyóka Mofém Linear MLP-650 Klasik zuhanyfolyóka padlóba süllyeszthető, helytakarékos megoldás. (501-0002-00) Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Eurosztár Fali kád-mosdó (KMT) csaptelep zuhanyszettel 145-0070-00
raktáron bővebb info web ár:24.090 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Kádtöltő csaptelep Mofém Eurosztár fali kád-mosdó (KMT) csaptelep Basic zuhanyszettes változata klasszikus két gombos kivitel, vízkőmentes perlatorral. (145-0070-00)
Mofém Ducal Zuhanyszett zuhanyrúddal kézizuhannyal és gégecsővel 275-0043-07
raktáron bővebb info web ár:12.904 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhanyszett Mofém Ducal zuhanyszett zuhanyrúddal kézizuhannyal és gégecsővel 275-0043-07 a Mofém zuhany kiegészítők kedvelt eleme, letisztult, praktikus formavilággal.
Mofém Mambo-5 Zuhany csaptelep zuhanyszettel 153-0017-00
raktáron bővebb info web ár:19.854 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Zuhany csaptelep Mofém Mambo-5 zuhany csaptelep Basic zuhanyszettel. (153-0017-00) Ellenőrzött és válogatott német alapanyag, megbízható működés, melyet a Mofém márkajelzés garantál.
Mofém Junior Evo Álló mosogató csaptelep forgatható kifolyócsővel 152-0048-00
raktáron bővebb info web ár:26.900 Ft kosárba Gyártó Mofém Kategória Mosogató csaptelep Mofém Junior Evo álló mosogató csaptelep forgatható kifolyócsővel 152-0048-00 népszerű Mofém Junior Evo csaptelepcsalád tagja.