Energia besorolás a kazánoknál is

2015.03.05.
Energia besorolás a kazánoknál is

Azt már megszokhattuk, hogy a hűtőszekrények valamint a légkondicionálók esetében találkozhatunk egy energia besorolással, ebből az információból pedig számos lényeges adat kiderül. 

Hamarosan azonban a kazánokon is ugyanilyen energia besorolást fogunk találni, ami rendkívül előnyös a vásárlókra nézve. A jelenlegi helyzetben nem olyan könnyű eldönteni egy adott kazánról azt, hogy mennyire érné meg hosszútávon mellette dönteni, mennyire hatékony, mikor érdemesebb inkább egy többe kerülő készülék mellett letenni a voksot. A címkék formája hasonló lesz, mint a többi gépezetnél megszokott, azonban információ szempontjából természetesen eltérő. Más típusú információkat fog hordozni, amelyek a kazánok kapcsán relevánsak. Ezekből a címkékből megtudhatjuk többek között azt, hogy milyen hatékonyági besorolással állítja elő az adott készülék a fűtési, valamint a használati meleg vizet. Ezek az adatok rengeteget fognak segíteni a vásárlóknak, hiszen egy laikus is könnyedén ki fogja tudni választani azt, amelyik a legjobb megoldást jelenti. Vannak olyan esetek is, amikor a kazánhoz termosztátot is választanak, ez pedig könnyedén felülírhatja a készüléken megtalálható információkat, ilyenkor valamivel bonyolultabb lesz a helyzet. A különböző hatékonyságot egyes esetben javíthatják a termosztátok, másokban pedig ronthatják, így oda kell figyelni erre a részletre is. Amennyiben valaki a kazán mellé termosztátot is szeretne vásárolni, érdemes kikérni szakembereink véleményét, aki részletesen fel tud világosítani bárkit ezzel kapcsolatban. Korábban nem mehetett ennyire biztosra a vásárló akkor, ha ilyen terméket rendelt meg, hiszen egy szakszerű segítség nélkül, a rengeteg adatból nem lehetett könnyedén kiszűrni azokat, amelyek valóban hasznosak. Az új rendszerrel meg fog változni, hiszen pillanatok alatt még egy olyan személy is ismerni fogja a legfontosabb tudnivalókat a kazánról, aki gyakorlatilag semmit nem tud erről a szakterületről. Mindenképp érdemes lesz majd figyelni a címkéket és az ezeken lévő információkat. Hamarosan már láthatunk is ilyen termékeket a piacon.

Kapcsolódó cikkek

Miért fontos az iszapleválasztó? 2023.11.14. Miért fontos az iszapleválasztó? Kezdjük a legfontosabbal: a kazán karbantartása vagy cseréje során iszapleválasztó, más néven szennyeződésleválasztó telepítése szükséges, hogy megvédje a rendszert a vízben lévő olyan mikroszennyeződésektől, mint az oldott levegő, a különböző koszok, iszap. De mi is az az iszapleválasztó? Mire való és milyen előnyei vannak? Ebben a cikkben megírtuk! tovább Babaváró és CSOK röviden, érthetően 2023.11.14. Babaváró és CSOK röviden, érthetően Amennyiben megfeleltél a nem túl szigorú feltételeknek, a kormány jelentős kedvezményekkel támogatta az otthonod felújítását és a gyermekvállalást 2015 évtől. Nemrég azonban megváltoztatták a Babaváró, a CSOK és a falusi CSOK feltételeit. Íme mi változott és mi lesz érvényben 2024-től, röviden, érthetően. tovább Amit érdemes tudni az elektromos fűtésről 2023.10.09. Amit érdemes tudni az elektromos fűtésről Sokan a mai napig ódzkodnak az elektromos fűtéstől pedig rengeteg olyan előnye van, amely kitűnő kiegészítő vagy akár fő fűtéssé teheti. Gyakran felmerül a kérdés, hogy mennyibe kerül az elektromos fűtés kiépítése és vajon jó választás-e? Ebben a cikkben sokmindent megválaszolunk. tovább Hogyan határozhatom meg, hogy mekkora teljesítményű kazán kell? 2014.05.19. Hogyan határozhatom meg, hogy mekkora teljesítményű kazán kell? [Kazán](https://netkazan.hu/) vásárlása előtt mindenképpen fontos eldönteni, hogy milyen teljesítményű berendezésre is van szükségünk. Ilyenkor számtalan tényezőt kell figyelembe venni és ha ezeket összegeztük, akkor pontosan meg lehet határozni, hogy mekkora készüléket kell megvásárolnunk magunknak ahhoz, hogy a komfortérzetünk ne sérüljön egyáltalán. tovább Ezért fontos a gázkazán átnézése a fűtési szezon előtt! 2023.09.19. Ezért fontos a gázkazán átnézése a fűtési szezon előtt! Ha gázkazánnal fűtesz, akkor a fűtési szezon megkezdése előtt – minden évben - át kell nézetned a kazánt egy szakértővel: egyrészt azért, hogy biztonságosan és gazdaságosan működik-e, másrészt azért, mert sok esetben a rendszeres ellenőrzés a garancia egyik feltétele. Hogyan kell átvizsgálni a kazánt? Mi a teendőd a szezon előtt? Íme! tovább Száraz fűtőbetétes bojlerek 2023.08.21. Száraz fűtőbetétes bojlerek Technikailag a bojler egy olyan szerkezet, amely nem csak a víz felmelegítésére, hanem melegen tartására és tárolására is szolgál, kielégíti a családok melegvíz-igényét. A megfelelő bojlert számtalan szempontot átgondolva kell kiválasztani: figyelembe kell venni a fogyasztást, az ár-érték arányt, a méretet és érdemes elgondolkodni a száraz fűtőbetétes modelleken. tovább
Töltse ki regisztrációs űrlapunkat! Munkatársunk adategyeztetés céljából felkeresi Önt, megbeszélik az esetleges kérdéseket, ezután aktiváljuk partner fiókját, így hozzáférhet viszonteladói árainkhoz!
Kérjük, adja meg a regisztrációjánál használt e-mail címét, melyre küldünk egy levelet. A levélben található linkre kattintva beállíthatja új jelszavát.