50 literes bojlerek

Bojler 50l, olyan bojlerek tematikus listája a Netkazán oldalán, melyek űrtartalma 36l és 65l közé esik. Gyűtő néven 50 literes bojler.

A meleg víz árammal történő előállítása hazánkban is egy meglehetősen elterjedt lehetőség, amit manapság egyre többen ki is használnak. Egy viszonylag új megoldásról beszélhetünk, ugyanis nálunk csupán a hatvanas években kezdtek elterjedni a villanybojlerek. Ennek inkább politikai és gazdasági okai voltak, mint technikai, ugyanis az első kísérletezések már az 1800-as évek végén megkezdődtek. Manapság a legelterjedtebb villanybojlerek tároló rendszerűek, vagyis a felmelegített vizet eltárolják, s a víz ezt követően kerül felhasználásra. Emellett természetesen még találkozhatunk átfolyó rendszerű vízmelegítőkkel is, ami szintén jó megoldás lehet, de csak bizonyos esetekben. A tároló rendszerű villanybojlerek alapvetően hatékonynak mondhatók, és a felépítésük is viszonylag egyszerű. Egy ilyen villanybojler víztároló tartályból, egy fűtőtestből s természetesen szabályzó szelepekből áll. Ugyanakkor a villanybojler kapcsán nagyon fontos megemlítenünk a külső szigetelést is, ami biztosítja a víz melegen tartását. Ezzel a típussal általában a hőmérséklet szabályozható, így az alapfelszereltség részét képezi egy hőmérséklet szabályzó is, ugyanakkor a legfontosabb elem mégis a tartály és a hozzá tartozó szigetelés. A szigetelés mennyisége és milyensége ugyanis a villanybojler fogyasztására is nagy hatással van. Nem mindegy ugyanis, hogy a felmelegített víz mennyi ideig tárolható el a szükséges hőmérsékleten. Ha részletes információkat szeretne kapni az említett bojler fajtáról, kérjük, hogy böngésszen a weboldalunkon, vagy keressen fel minket a feltüntetett elérhetőségeink egyikén!

36 db termék
2+1 év garancia
ingyenes
Ariston Velis EVO 80 EU Elektromos vízmelegítő
Ariston

Ariston Velis EVO 80 EU

Elektromos vízmelegítő
raktáron bővebb info web ár:105.990 Ft kosárba további paraméterek
104 értékelés Gyártó Ariston Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Fűtő teljesítmény: 1.5 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 40.00 % Űrtartalom 65 l Ariston Velis EVO 80 EU elektromos vízmelegítő, keskeny olasz design, titán borítású dupla tartállyal és LED kijelzővel. Eco Evo és zuhanykész funkcióval.
Segítünk a kiválasztásban
Olvasd el hasznos tanácsainkat választás előtt.
2+1 év garancia
2600 Ft
Ariston Velis EVO 50 EU Elektromos vízmelegítő
Ariston

Ariston Velis EVO 50 EU

Elektromos vízmelegítő
raktáron bővebb info web ár:97.990 Ft kosárba további paraméterek
38 értékelés Gyártó Ariston Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Fűtő teljesítmény: 1.5 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 40.00 % Űrtartalom 45 l Ariston Velis EVO 50 EU elektromos vízmelegítő, keskeny olasz design, titán borítású dupla tartállyal és LED kijelzővel. Eco Evo és zuhanykész funkcióval.
2+1 év garancia
ingyenes
Ariston Velis Evo Wifi 50 EU Elektromos vízmelegítő
Ariston

Ariston Velis Evo Wifi 50 EU

Elektromos vízmelegítő
raktáron bővebb info web ár:120.990 Ft kosárba további paraméterek
1 értékelés Gyártó Ariston Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Fűtő teljesítmény: 1.5 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 40.00 % Űrtartalom 45 l Ariston Velis Evo Wifi 50 EU elektromos vízmelegítő, modern design, Smart kijelző és wifi vezérlés a kor hightech fürdőszobájáért. Számos komfort és energiatakarékos funkcióval.
1 év garancia
2600 Ft
Bosch Tronic TR2000T 50 SB Keskeny villanybojler 1500W 50 literes
Bosch

Bosch Tronic TR2000T 50 SB

Keskeny villanybojler 1500W 50 literes
raktáron bővebb info web ár:58.990 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Bosch Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Névleges teljesítmény: 1.50 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 37.00 % Űrtartalom 50 l Bosch Tronic TR2000T 50 SB 1500W 50 literes bojler keskenyített kivitelben. Kiváló energia besorolással és szerviz háttérrel. Manuális termosztáttal és magnézium védőanóddal.
2+1 év garancia
ingyenes
Ariston Velis EVO Wifi 80 EU Elektromos vízmelegítő
Ariston

Ariston Velis EVO Wifi 80 EU

Elektromos vízmelegítő
raktáron bővebb info web ár:136.990 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Ariston Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Fűtő teljesítmény: 1.5 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 40.00 % Űrtartalom 65 l Ariston Velis Evo EVO Wifi 80 EU elektromos vízmelegítő, modern design, Smart kijelző és wifi vezérlés a kor hightech fürdőszobájáért. Számos komfort és energiatakarékos funkcióval.
2+1 év garancia
2600 Ft
Ariston Lydos R 50 V 1,8K EU Villanybojler 50 liter
Ariston

Ariston Lydos R 50 V 1,8K EU

Villanybojler 50 liter
raktáron bővebb info web ár:55.690 Ft kosárba további paraméterek
2 értékelés Gyártó Ariston Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Fűtő teljesítmény: 1.8 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 36.00 % Űrtartalom 49 l Ariston Lydos R 50 V 1,8K EU 50 literes kivitel. WaterPlus technológiával a több forró víz eléréséhez. Manuális külső hőmérséklet beállítással. Réz fűtőelemmel és titán tartalmú zománcozott tartállyal.
5 év garancia
2600 Ft
Thermex Flat Smart IF 50 Elektromos vízmelegítő
Thermex

Thermex Flat Smart IF 50

Elektromos vízmelegítő
raktáron bővebb info web ár:91.990 Ft kosárba további paraméterek
1 értékelés Gyártó Thermex Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Fűtő teljesítmény: 2.0 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 39.00 % Űrtartalom 42 l Thermex Flat Smart IF 50 elektromos vízmelegítő két tartályos kialakítás, függőleges vagy vízszintes felszerelhetőség.
2 év garancia
2600 Ft
Stiebel Eltron PSH 50 Classic Elektromos bojler 50 literes
Stiebel Eltron

Stiebel Eltron PSH 50 Classic

Elektromos bojler 50 literes
raktáron bővebb info web ár:59.990 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Stiebel Eltron Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 38.00 % Űrtartalom 53 l Stiebel Eltron PSH 50 Classic Elektromos bojler 50 literes kivitelben. Zárt rendzserű fali henger alakú bojler hagyományos tekerőgombos hőfokszabályozással.
2 év garancia
2600 Ft
Eldom Style 50 Elektromos vízmelegítő
Eldom

Eldom Style 50

Elektromos vízmelegítő
raktáron bővebb info web ár:68.990 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Eldom Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Fűtő teljesítmény: 1.5 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 37.00 % Űrtartalom 50 l Eldom Style 50 elektromos vízmelegítő 50 literes 1,5 kW fűtőbetéttel. Stílusos megjelenés, biztonságos üzemeltetés, hosszú élettartam.
2 év garancia
2600 Ft
Bosch Tronic TR4000T 50 EBP Elektromos vízmelegítő 50 liter
Bosch

Bosch Tronic TR4000T 50 EBP Elektromos vízmelegítő 50 liter

raktáron bővebb info web ár:88.295 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Bosch Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Névleges teljesítmény: 1.50 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 40.00 % Űrtartalom 50 l Bosch Tronic TR4000T 50 EBP Elektromos vízmelegítő 50 liter, függőlegesen szerelhető, az LC-kijelzőjén több üzemmód választható, így az energia felhasználás csökkenthető.
1 év garancia
2600 Ft
Bosch Tronic TR2000T 50 B Függőleges villanybojler 1500W 50 literes
Bosch

Bosch Tronic TR2000T 50 B

Függőleges villanybojler 1500W 50 literes
raktáron bővebb info web ár:59.990 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Bosch Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Fűtő teljesítmény: 1.5 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 36.00 % Űrtartalom 50 l Bosch Tronic TR2000T 50 B 1500W függőleges 50 literes villanybojler megbízható német technológiával. Klasszikus design, függőleges kivitel, manuális termosztáttal.
2 év garancia
ingyenes
Ferroli TitanoTwin 50 okos villanybojler
Ferroli

Ferroli TitanoTwin 50 okos villanybojler

raktáron bővebb info web ár:119.169 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Ferroli Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Névleges teljesítmény: 1.80 kW Zajszint: 15.00 dB Szezonális hatásfok: 39.00 % Űrtartalom 50 l Ferroli TitanoTwin 50 okos villanybojler, wifin keresztül, telefonos applikációval vezérelhető készülék. Mely falra szerelhető, vízszintesen és akár függőlegesen is.
10 év garancia
ingyenes
Hajdu Z50 SMART Villanybojler öntanuló smart-control vezérléssel
Hajdu

Hajdu Z50 SMART

Villanybojler öntanuló smart-control vezérléssel
raktáron bővebb info web ár:115.990 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Hajdu Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M B Fűtő teljesítmény: 1.8 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 39.00 % Űrtartalom 50 l Hajdu Z50 SMART villanybojler, öntanuló smart-control vezérléssel. A Hajdu új generációs intelligens hőfokszabályzóval ellátott terméke.
10 év garancia
ingyenes
Hajdu Z50ErP Villanybojler 50 literes
Hajdu

Hajdu Z50ErP

Villanybojler 50 literes
raktáron bővebb info web ár:113.800 Ft kosárba további paraméterek
3 értékelés Gyártó Hajdu Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Fűtő teljesítmény: 1.8 kW Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 37.00 % Űrtartalom 50 l Hajdu Z50ErP villanybojler, zártrendszerű fali függőleges kivitel, tűzzománc bevonatú acéllemez tartállyal és magnézium aktív anóddal.
5 év garancia
ingyenes
Drazice Okce 50 Fali Villanybojler
Drazice

Drazice Okce 50 Fali Villanybojler

raktáron bővebb info web ár:119.084 Ft kosárba további paraméterek
Gyártó Drazice Kategória Villanybojler ERP ready: IGEN HMV energia besorolás: M C Zajszint: 15.00 dB Vízmelegítési hatásfok: 38.00 % Űrtartalom 51 l Drazice Okce 50 Fali Villanybojler, alkalmazása beltéri környezetben ajánlott. Az új kialakítás és az új kábelezés egyszerűbb telepítést és könnyebb használatot biztosít az ön számára.

Villanybojler, elektromos vízmelegítő

Egy villanybojler vagy vízmelegítő vásárlásánál alapvető mérvadó szempontok a formája, űrtartalma, elhelyezhetősége.

Villanybojler

Jellemzően ma, ha bárkit megkérdezünk a bojler forma kapcsán az esetek többségében a henger alakú bojler a leggyakoribb válasz. Mindamellett ma már egyre elterjedtebbek az ún. szögletes vízmelegítők, melyek már nemcsak praktikusabbak, hanem már sokkal modernebb technológiát képviselnek az osztott két tartályos megoldásukkal. A szögletes vízmelegítőket jobban be tudják illeszteni egy mai modern designt képviselő fürdőszobába, konyhába.

Hogyan válasszunk villanybojlert?

Űrtartalom tekintetében egész széles skálát sorolhatnánk fel, de itt az a mérvadó, hogy hányan és milyen vízvételi helyre használná. Ha például egy kézmosóhoz keresünk egy kisebb vízmelegítőt (pl. közintézményekbe, irodákba), mely csak egy kézmosás funkciót szolgálna, akkor elegendő egy kicsi 5 vagy max. 10 literes vízmelegítő. A másik eset (és ugye ez a gyakoribb), ha egy lakás, otthon lakóinak keresünk valami melegvizet előállító készüléket. Jelen esetben egy általános javaslatot adunk, hogy mi a javasolt vagy előnyös a készülék kihasználtsága tekintetében, de természetesen ettől el lehet térni a tekintetben, hogy kinek mennyi a vízhasználati igénye, vagyis köznyelvben mennyire szeret „pancsolni”. 1-2 fő tekintetében vagy ha csak például egy konyhába keresünk kiegészítő villanybojlert, akkor elegendőnek kellene lennie egy 30, 50 literes bojlernek. Ha már ez az 1-2 fő egy bojlerről szeretné a melegvizet biztosítani zuhanyzáshoz és egyben konyhai vízhasználatra is, akkor már be lehet vállalni egy 80 literes bojlert vagy vízmelegítőt. Ha 3-4 fő használ egy adott ingatlanban zuhanyzás és konyhai célokra melegvizet, akkor válasszunk 100, 120 literes kiviteleket. Nagyobb vízhasználat, tehát egy 5 főnél nagyobb család, lakóközösség vagy szolgáltató hely, irodaház melegvíz ellátásához mindenféleképpen a nagyobb 150 vagy 200 literes bojlert, vízmelegítőt érdemes beépíteni.

Hova helyezzük a villanybojlert?

Az űrtartalom mellett persze felmerül a kérdés, hogy hova is tudjuk rakni ezt a villanybojlert, vízmelegítőt!? A legklasszikusabb persze a fali függőleges, sokan még mindig ezt a formát választják. Viszont pl. egy ház átalakítás során sokszor helyhiány miatt vagy egyszerűen csak praktikussági okok miatt előnyössé válik, ha ez a bojler falra vízszintesen kerül elhelyezésre. Mindamellett, ha van lehetőségünk egy mosókonyhában például vagy kazánházba elhelyezni a bojlerünket, akkor egy álló bojler is szóba jöhet. Nade mi a helyzet a kis vízmelegítőkkel, vagyis az 5-10 literesekkel, melyeket a legtöbbször konyhába, kisebb irodákba, netán kis fürdőszobákba, WC-be akarnak elhelyezni…? Ezen esetben két lehetőség adott vagy alsó elhelyezésű vagy felső elhelyezésű vízmelegítő. Az alsós vízmelegítőt mosdó/mosogató alá tudunk elhelyezni, mely akár egy szekrénybe is elfér. A felső elhelyezésű vízmelegítőt pedig a mosdó, vagyis a csaptelep felé helyezzük el, melynek kis mérte szintén lehetővé teszi a szekrénybe való elhelyezést. Mindkét esetben fontos még megjegyeznünk, hogy ezen bojlerek lehetnek nyílt rendszerűek vagy zárt rendszerűek. A nyílt rendszerű (pl. Hajdu FT.., FTA.., 5F, 5A, vagy Stiebel Eltron ESH U-N/O-N Trend), azaz nyomásmentes kis vízmelegítő csak egy vízvételi helyhez, egy csaptelephez telepíthető, és jellemzően csak a gyártó által biztosított csaptelep alkalmazásával (ez sok eseten pl Hajdunál, garanciális feltétel is). Ezen esetben a hálózati (nyomás alatti víz) bekötése nem a vízmelegítőbe kerül bekötésre, hanem a csaptelepen keresztül, annak nyitásával kerül szabályozásra a készüléken átfolyó víz. A zárt rendszerű vízmelegítő (melyhez tartozik a bojlerek, vízmelegítők legnagyobb hányada. Pl. Hajdu Z…Erp, Hajdu Smiley, Hajdu Z… SMART Erp, Aquastic AQ… Erp, vagy Ariston Lydos Plus/ R/ECO, Ariston Velis EVO, Bosch Tronic TR széria, stb.) esetében már a készülékbe kerül bekötésre a hálózati – nyomás alatti – víz, és bármilyen csapteleppel használható.

A villanybojler kezelőfelülete, beállításai

Ha ezen alap dolgokat eldöntöttük, akkor még további feltételek, igények is felmerülnek egy bojler vásárlásakor, úgymint: milyen a kezelőfelület? Milyen energia besorolású? és a nagy kérdés: melyik márkát válasszam?

Kezelőfelület tekintetében, vagyis hogy hogyan fogom az én bojleremet állítgatni, szabályozni több alternatívát kínál már nekünk a legtöbb gyártó. Legelőször is, ha olyan bojlert keresünk, amelynél nem szükséges vagy nem is akarjuk, hogy bárki a bojlerünket állítgassa, akkor olyat válasszunk, amely gyárilag beállított fix hőfokkal rendelkezik (pl. egyes Bosch Tronic TR típusoknál).

Bojler vagy vízmelegítő szabályozás tekintetében tehát széles a palettából válogathatunk a hagyományos tekerőgombos, vagyis manuális hőfokszabályozás, a digitális kijelzővel rendelkező nyomógombos, vagy akár már a legmagasabb technikát képviselő érintő kijelzős öntanuló szabályozás között. Természetesen ott van még alternatívaként a Wifis vezérlés is, amely már magasfokú kényelmet is biztosít a felhasználó részére. Mind az öntanuló rendszer, mind pedig a wifis változatokkal jelentős energia megtakarítás érhető el háztartásunkban.

Ha már energia megtakarításról beszélünk, akkor érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a ma már kötelezően feltüntetésre kerülő Erp adat, vagyis a bojleren lévő energia címke milyen adatokat mutat. Természetesen az „A” energiaosztály képviseli a leghatékonyabb energiafelhasználást, de egy „B” vagy esetleg „C” energia osztályú bojler, vízmelegítő is előnyös lehet számunkra, mert esetleg más tulajdonsága (pl. elhelyezhetősége, vagy a kezelőfelülete) kompenzálja.

Mindezen sok-sok tulajdonságon felül, ha kérdése van, vagy műszaki bekötés tekintetében tanácsra, további információra lenne szüksége, akkor keressen minket e-mailben vagy telefonon.

Töltse ki regisztrációs űrlapunkat! Munkatársunk adategyeztetés céljából felkeresi Önt, megbeszélik az esetleges kérdéseket, ezután aktiváljuk partner fiókját, így hozzáférhet viszonteladói árainkhoz!
Kérjük, adja meg a regisztrációjánál használt e-mail címét, melyre küldünk egy levelet. A levélben található linkre kattintva beállíthatja új jelszavát.