Miért húszévente cseréled le?

2016.12.29.
Miért húszévente cseréled le?

Ennyi idő alatt a gyereked biztosan nagykorú lesz, az autódat pedig többször lecserélted. Csak szegény csaptelep marad évtizedekig munkában. Elmondjuk, hogy miért ódzkodsz tőle (és valószínűleg ez a legszókimondóbb cikkünk)

Az a fránya megszokás Nemrég írtunk egy cikket arról, hogyan tudsz vízdíjat csökkenteni. Ennek az egyik pontja az volt, hogy – persze, ha teheted – vásárolj egy mosogatógépet, mert az negyedannyi vízzel mos el, mint te, ha folyatod. De, ezt szoktad meg. Képzelj el egy LED égőt, ami fogyaszt 3W-ot. Ennek az égőnek az ára 2500 forint. Nem fogod lecserélni a „régi” hagyományosat, mert megszokásból vásárolsz, és mert az csak 300 forint. Igaz, 20-szor annyit fogyaszt. Ilyen a fűtéshasználat is. Akármennyiszer mondjuk is el, hogy ha elmész otthonról, akkor csak 2-3 fokot engedd lehűlni a lakást, inkább tartsd meg a meleget, minthogy hagyod 14 fokra lehűlni, majd hazaérve csúcsrajáratod a fűtést: mégis sokan ezt teszik. Valahogy így vagyunk a csapteleppel is: egyszerűen úgy gondolkodunk, hogy van. Működik. Folyik rajta a víz. Mi a csudának lecserélni, mikor olyan nehezen választottuk ki. Minek erre költeni? Elmondjuk.   20 éve: a csap marad. A felméréseink szerint 20 évente cserélsz csaptelepet, és akkor egyetlen pillanatra álljunk meg. Én, aki ezt a cikket írom, 20 éve még szakközépiskolás voltam. Valakit (nyilván) szerettem, de a lány nevére sem emlékszem. Akkortájt vettem az első (akkor 10 éves) Ford Sierrámat, ami csúcskocsi volt, légkondi nélkül, de legalább nem Lada. Valószínűleg vacak sört ittam, olyan szórakozóhelyekre jártam bulizni, amik azóta nincsenek, olyan zenéket hallgattam, ami ma már retro, még nem volt lakásom, nem dolgoztam, nem ismertem a mostani feleségemet. Ha ez nem lenne elég: azóta háborúk dúltak, országok születtek, és tűntek el. Csak a csap. Az maradt a helyén, és dolgozik neked, ennyi év óta. Elmondjuk, miért nem küldöd nyugdíjba.  Nem pénz kérdése Érdekes, hogy nem pénz, inkább döntés kérdése a csap cseréje, hiszen egy átlag magyar családban 3-4 darab csaptelep van. Egy a fürdőben, egy a WC-ben, egy a konyhában, és egy – például – a zuhanyban. Leginkább azért nem cseréled le, mert rendben működik, és mert nincs okod, és nincs hiteles infód sem, hogy mire figyelj. Utánaolvastunk mi is, és az interneten csak olyan cikk foglalkozik a csapokkal, amelyik szponzorált, és legalább tízszer le van benne írva egy csapmárka neve. Persze, hogy elbizonytalanodsz, amikor érzed, hogy rád akarnak valamit tukmálni.

 

 

 

Így válassz csapot

 

 

Ne a „legszebb” csaptelepet válaszd. Ne felejtsd el, hogy nem a fürdőszobádat (konyhádat) építed a csap köré, hanem a csapot teszed be a kész fürdőszobába/konyhába. Akkor is, ha lecseréled. Fontosabb, hogy kiváló minőségű csapot válassz: nem ezen kell 3000 forintot spórolni, hisz évekig használod majd. Inkább figyelj a súlyra, az anyagokra: itt kifejezetten érvényes a szabály, hogy minél szuperebb az anyag, annál időtállóbb csapod lesz. (Érdemes most a kerámiabetéteset választani, és sok csap kever oxigént a vízbe, így a kifolyó víz kevesebb, mintha nem tenné). Figyelj a garanciára: ez mindenképp legyen. Praktikusság: lehet, hogy hamarosan megjelenik 3D-s beszélő, programozható, távirányítású (ki tudja milyen) csaptelep, de inkább a praktikumra figyelj, mint a különleges megoldásokra. A konyhában népszerű a kihúzható csövű változat, de ez is divat. Az a fontos, hogy állítható legyen, és könnyen forgatható, na és persze egy nagyobb edényt is bele tudj rakni a mosogatóba, szóval inkább magasabbról folyjon a víz.... Figyelj a víz és energiatakarékosságra, és a zajra is: nem jó, ha mindenki tudja a lépcsőházban, hogy a hatodikon Kovács II Józsi épp fürdik, vagy Klárika néni mosogat. 

 

 

 

A felező

 

 

Emlékszel még a Legyen Ön is Milliomosra? Abban volt a felező, mint segítség. Arra kérünk, hogy a saját érdekedben vedd igénybe: felezd el ezt a 20 évet, (huhh, ne feledd, ez átlag, lehet, hogy a te lakásodban már 30 éves a csap) és felejtsd el a csöpögő, rozsdás, nyikorgó csapokat. Engedd őket nyugdíjba, cseréld le a csaptelepeidet 10 évente. Szívesen segítünk abban, hogy jó döntést hozz. Hívj minket, ha kérdésed van, vagy szakmai segítségre van szükséged a 06 42/596-240-es számon, és nézd meg a szuper csaptelepeinket: http://netkazan.hu/termekek/csaptelep/425

Kapcsolódó cikkek

Kötelező a szénmonoxid érzékelő a magánszálláshelyeken 2023.04.06. Kötelező a szénmonoxid érzékelő a magánszálláshelyeken Bár az otthonodban is hasznos, egy 2023 január elsején hatályba lépett rendelet szerint – idézzük – „ha a szálláshely fűtése bármilyen tüzelőanyag égésével járó berendezéssel történik (gázkazán, gázkonvektor, kályha, kandalló, cserépkályha stb.), kötelező füstjelzőt és szén- monoxid érzékelőt elhelyezni.” A jogszabály azonnal hatályba lépett. tovább Korszerűsítenéd otthonod? Mutatjuk, hogy milyen lehetőségek vannak a finanszírozásra! 2023.03.14. Korszerűsítenéd otthonod? Mutatjuk, hogy milyen lehetőségek vannak a finanszírozásra! Számos megoldás van arra, amivel egy lakás energiahatékonyabbá tehető, és ezen eszközök, munkálatok finanszírozására is vannak kedvező lehetőségek. Összefoglaljuk a korszerűsítés hatásait az otthonodra, valamint mutatjuk a legkedvezőbb energetikai korszerűsítésre fordítható hiteleket, és a családtámogatások erre a célra történő felhasználásának lehetőségeit. tovább 5 ok amiért megéri a cirkulációs szivattyú 2020.05.23. 5 ok amiért megéri a cirkulációs szivattyú A cirkulációs szivattyú a használati melegvíz rendszered egyik legfontosabb része. Arra szolgál, hogy a cirkulációs használati melegvíz rendszeredben levő vizet megkeringtesse, ezzel mindig megfelelő hőmérsékletű vizet kapj ott, ahol szeretnél, például akkor amikor kinyitod a csapot a fürdőben. De miért éri ez meg? tovább Mit kell tudni a szénmonoxid érzékelőről? 2014.11.16. Mit kell tudni a szénmonoxid érzékelőről? A [szénmonoxid vészjelző](https://netkazan.hu/termekek/szenmonoxid-erzekelo/278) feladata az, hogy érzékelje és megfelelő módon jelezze, ha a légtérben mérgező szénmonoxid található. Európában többféle szabvánnyal ellátott készülék is a kezünkbe kerülhet, ám lehetőleg vásároljuk olyat, amelyik a brit és az amerikai tanúsítványok által van jóváhagyva, hiszen ezek hatékonyabban működnek. tovább Így válassz kerti szivattyút! 2020.05.22. Így válassz kerti szivattyút! Rengeteg aprónak tűnő, de lényeges szempontot kell figyelembe venned mielőtt kiválasztod, és megvásárolod a kerti szivattyúdat, különben előfordulhat, hogy az ablakon kidobott pénzzé válik a terved. Ebben a cikkben segítünk, összegyűjtjük a legfontosabb választási szempontokat. tovább Lakásfelújítási támogatás 2021: ezt kell tudni róla 2021.01.11. Lakásfelújítási támogatás 2021: ezt kell tudni róla 2021 január elsejétől elérhető a lakásfelújítási támogatás 2021 program, amely minden eddiginél kedvezőbb feltételeket kínál arra, hogy – maximum 3 000 000 forintos, utólagos elszámolású és vissza nem térítendő – állami támogatás segítségével felújítsuk, korszerűsítsük az otthonunkat. Mivel ez a téma sokakat érinthet, egyetlen cikkben összegyűjtöttünk mindent, amit az otthon felújítási programról tudni lehet és kell. tovább
Töltse ki regisztrációs űrlapunkat! Munkatársunk adategyeztetés céljából felkeresi Önt, megbeszélik az esetleges kérdéseket, ezután aktiváljuk partner fiókját, így hozzáférhet viszonteladói árainkhoz!
Kérjük, adja meg a regisztrációjánál használt e-mail címét, melyre küldünk egy levelet. A levélben található linkre kattintva beállíthatja új jelszavát.